A Mikulás uzsonnája

(A mesét a Mikulás Központ betűvető manói írták. Kérjük a manók szerzői jogainak tiszteletben tartását.)



A Mikulás uzsonnája

- Ejha, micsoda verőfényes reggel! - dünnyögte még kissé álmosan, de rendkívül jókedvűen a Mikulás, s kidugta csíkos zoknis lábát a paplan alól. - Hej, de jól fog esni egy kiadós reggeli! - mormogta a szakálla alatt, miközben komótosan felöltözködött.

Napsütötte reggel volt. A frissen hullott hó gyémántlepelként ragyogott odakint a fényben. A környező erdő fái békésen őrizték a Mikulás házikóját. Az állatok lassan ébredeztek, a Mikulás manói halkan szuszogva szundikáltak a közeli pici házakban, a kandallókban még pislákolt a parázs a hamu alatt - egyszóval tökéletes téli reggel volt. És nem csak tökéletes, de különleges is! Ma éjjel fog sor kerülni ugyanis a Nagy Ajándékosztásra!

A Mikulás dudorászva csoszogott ki a konyhába. Bizony, nagyon jó kedve volt. Számára ez az év legörömtelibb napja, de - érthető módon - egyben a legnehezebb is. Tudjátok, ilyenkor a Mikulás kissé feszült szokott lenni, izgatott, hogy minden jól haladjon. Ezen a reggelen azonban feszültségnek nyoma sem volt. A Mikulás elégedett volt.

- Hova tehettem vajon a zabpelyhes bödönt? - kérdezte a konyhaszekrénybe kukkantva. - Ma igazán megérdemlem a finom zabkását, sőt még hársfamézet is csurgatok rá! - folytatta fennhangon. - Ilyen jó reggelem már régen volt!

Szó, ami szó, a Mikulásnak okkal volt jó kedve. Még soha nem történt meg, hogy ennyivel korábban végeztek a manók az ajándékok becsomagolásával. 

- Mindig mindent az utolsó pillanatra hagynak ezek a csintalan manók, de most igazán jó munkát végeztek! Na, persze én is kellettem hozzá… - tette hozzá némi büszkeséggel. - Heteken át rajta tartottam a szemem mindenen, és lám, meg is lett az eredménye. Minden időben elkészült, minden lista kipipálva, és még pihenésre is maradt egy teljes nap!

A Mikulás a laktató reggelit követően szélesre tárta az ajtót, s kiállt a napfénybe a hasát süttetni.- Mihez kezdjek ma? - gondolkodott. - A csizmám tiszta, a szán fényes, az ajándékok szépen elrendezve és becsomagolva várják a szállítást. Ezzel nincs több dolog - morfondírozott magában. - Megvan! Kirándulni fogok! - csettintett egy nagyot. - Csodás az idő, én pedig már az idejét sem tudom, hogy mikor tettem utoljára egy kiadós sétát! A jó levegőtől biztosan még jobban fog menni az éjjeli küldetés.

- Lássuk csak, mi kell a sétámhoz! Túracsima, meleg sapka, kesztyű (a régi is megteszi, még ha kicsit lyukas is), a kopottas, öreg kabátomnál pedig nincs is kényelmesebb! - sorolta fel a kiránduláshoz szükséges öltözéket. Hűséges zsebóráját a zsebébe csúsztatta, hogy mindig tudja, merre jár az idő, s mikor kell visszafordulnia.- Hohohó! El ne felejtsem a válltáskámat! - emlékeztette magát gyorsan. - Elvégre innivaló és egy kis harapnivaló is szükséges egy többórányi barangoláshoz!

Iziben főzött egy kanna finom csipkebogyó teát, óvatosan tölgyfatermoszába töltötte. A harapnivalóval azonban bajban volt.

- Zabkását nem vihetek magammal, mert az hidegen nem finom falat. A kamra kiürült a nagy munkában, ami pedig maradt, az vacsorára kell, mert üres gyomorral nem lehet ajándékot osztani - tette hozzá bölcsen. - De várjunk csak! Mintha lenne még egy halom mogyoró és aszalt gyümölcs a csomagoldában! - próbált visszaemlékezni homlokát ráncolva, miközben fel-alá járkált. - Remek kis elemózsia lenne! - mondta tettrekészen.

A csomagolda egy bájos műhely közvetlenül a Mikulás háza mellett. Varázslatos módon itt mindig csodás illat érződik: mézeskalács, szaloncukor és fenyőgyanta kellemes aromája leng a levegőben. A polcokon példás rendben sorakoznak a színes csomagolópapírok, fényes szalagok, kisollók és ragasztók. Itt mindig mindennek pontosan megvan a maga helye.

A helyiségbe lépve a Mikulás szeme azonnal megakadt egy kis kupacon: egy jó maréknyi pirított mogyoró, aszalt áfonya és mazsola pihent a csomagolóasztalka közepén. - “Ez biztosan a maradék, amit a manók meghagytak, hisz már minden csomag a szánon van” - gondolta magában, és gyorsan becsomagolta piros kockás kendőjébe. Firkantott egy rövidke üzenetet a manóknak, hogy ne keressék őt hiába, majd vidáman dudorászva útnak indult.

Bizony már a látóhatárt is jócskán elhagyta a Mikulás, amikor Masni Manó úgy 11 óra tájban belépett a csomagoldába, hogy az utolsó ajándékot becsomagolja. Csak ő tudhatta, hogy tegnap erre az egyre már nem jutott ideje, de nem is aggódott emiatt különösebben, hisz egy teljes nap rendelkezésére állt még. Most azonban riadtan látta, hogy hűlt helye sincs a halomnak, amit tegnap gondosan kikészített.  Égen-földön kereste, de sehol sem talált egy szemet sem a magvakból. - Te jó ég! Most mi lesz? - kiabálta kétségbeesetten miután elolvasta a Mikulás levelét. - Ez nem maradék volt! Most nem jut egy gyereknek ajándék! - folytatta elkeseredetten. 

A jajveszékelésre a többi manó is beszaladt és tanakodni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Sorra jöttek az ötelek:

- Megvan! Vegyünk ki minden csomagból egy szemet és az így összegyűjtött finomságokból csináljuk meg a hiányzót - javasolta Furfang Manó.

- Nem! Ne is haragudjatok, manótársaim, ez lehetetlen! - kiáltott fel Masni Manó. - Heteket töltöttem a csomagok szalagjainak előkészítésével és gondos felrögzítésével. Méghogy felbontani őket!?! Azt már csak a gyerekek tehetik meg!

- Én sem engedhetem - helyeselt Abakusz Manó. - Pontosan kiszámoltuk, hogy mekkora adag kell legyen egy-egy csomagban, nem vehetünk ki csak úgy egy-egy szemet a már elkészült csomagokból. Ez hallatlan!

- Akkor írjunk egy levelet annak a gyereknek, akinek nem jut rágcsálnivaló és töredelmesen magyarázzuk el benne a helyzetet - állt elő újabb javaslatával Furfang Manó.

- Attól tartok, ez sem jó ötlet - reagált Tudori. - Mondd csak, te örülnél, ha a cipődben csak egy levelet találnál ajándék helyett? Gondolj csak bele, mekkora csalódás lenne!

- Akkor csak egy megoldás maradt! - vette vissza a szót Masni Manó. - Vissza kell szerezni a Mikulástól a falatokat mielőtt megenné. Te jó ég! Már dél is elmúlt, a Mikulás már biztos héthatáron túl jár. Mi, a pöttömnyi méretünkkel és apró talpainkkal nem tudjuk utolérni. Szaladj, Csipke! Neked sikerülhet - indította útnak a legfürgébb mókust, hogy megtalálja a Mikulást. 

Csipke szélsebesen szökellt fáról fára. Szerencsére a friss hóban a Mikulás lábnyomai szépen kirajzolták számára a követendő irányt. Fogalma sem volt arról, hogy pontosan mekkora út áll előtte, de tudta, hogy gyorsnak kell lennie.

Igazuk volt a manóknak. A Mikulás valóban messze járt már, túl a bükkösön és az ősi fenyveserdőn. Kedélyesen bandukolt, önfeledten élvezte a nyugalmat. Útközben integetett az erdő állatainak, énekelt a madarakkal, beszélgetett a nyulakkal, szarvasokkal. Egyszercsak egy napsütötte tisztásra ért, melynek szélén egy jókora fenyőtuskót pillantott meg. 

- Ez lesz ám a kényelmes pihenőhely! - örvendezett a Mikulás - Még van egy kis időm mielőtt hazafelé kéne venni az irányt. Letelepszem ide, kortyolok a jó meleg teámból és elfogyasztom a kis elemózsiát. Minden bizonnyal a friss levegő és a jókora séta az oka, hogy így megéheztem. Ezzel ölébe vette uzsonnáját rejtő kendőjét, óvatosan kibontogatta a csomókat. A gondosan csomagolt magocskák sértetlenül és étvágygerjesztően terültek szét a piros kockás anyagon. 

A nem várt eledel egy kedves kis cinkét csalogatott elő a fák közül, s a Mikulás vállára repült.- Szerbusz, Mikulás! Én Picinke vagyok. Lenne számomra is egy pár falat? - kérdezte bizakodva kismadár. - Tudod, ilyen nagy hóban nehéz eleséget találni az erdőben - tette hozzá csipogva.- Hohohohó! Hát persze, barátom! Szívesen megosztom veled, amim van - vágta rá mosolyogva a Mikulás.

A Mikulás hosszasan tűnődött, hogy melyik szemecskével kezdjék a falatozást, amikor egyszer csak éles kiáltás törte meg a csendet:

-  Mikulás, Mikulás! - kiáltotta egy hang lihegve a tisztás széléről.  - Várj! Ne edd meg!

A Mikulás felnézett, és meglátta Csipkét izgatottan feléje szaladni. A mókus egy mély levegővételt követően azon nyomban bele is vágott mondandójába, és egy szuszra elhadarta a történteket. A Mikulás szíve elnehezült, amikor megtudta, hogy a magvak valójában egy jó gyerek ajándékába készültek s ő erről mit sem tudott.

- Ó, milyen szerencsétlen félreértés! – mondta, miközben egy jókorát kordult a gyomra. - Ha csak egy perccel is később érkezel, Csipke, bizony egy szem sem maradt volna. Mekkora szerencse, hogy még pont időben ideértél! Nem mondom, igazán csábítóak ezek a  falatok, de a gyerekek öröme előrébb való a Mikulás korgó gyomránál, nem igaz? - mondta, s gondosan visszacsomagolta az elemózsiát, ügyelve minden szem épségére. Majd a madárkához fordult: - Picinke barátom, ne bánkódj! Tarts velünk! Gondoskodom rólad a Mikulás-házban, az erdő állatai számára mindig van bőven eledel a pajtában.

Ezzel a három jóbarát - Csipke, Picinke és a Mikulás - elindult hazafelé: Csipke a fák ágai között szökellve, a cinke a levegőben szárnyalva, a Mikulás pedig a hóban, gyors léptekkel haladva. Esteledett már, mire hazaértek. A manók megkönnyebbülten tálalták fel a frissen főzött meleg levest és a pajtából hozott finom makkot és apró gyümölcsöket az éhes érkezőknek. Falatozás közben a Mikulás részletesen elmesélte, hogy merre járt aznap, s milyen csodás, hófödte tájakat látott.

Mindeközben a kirándulásról érintetlenül visszahozott magocskákból Masni manó elkészítette a hiányzó csomagot, és gondosan feltette a szánra a többi ajándék mellé. 

Az éj leple alatt, amikor mindenki aludt, a Mikulást elrepítették a rénszarvasok az emberek világába.  Csendben, titokban elrejtette a cipőcskékbe és csizmácskákba a meglepetéseket, és közben mosolyogva gondolt arra, hogy egyik gyerek sem tudhatja, hogy vajon nem ő kapta-e a különleges, madárlátta csomagot.

Mit gondolsz, nem lehet, hogy talán épp Hozzád került?